Share

Știri

Păsările lunii ianuarie – Lebedele

13 ianuarie 2020

În luna ianuarie păsările de apă care se aglomerează în zone acvatice rămase dezghețate oferă cele mai atrăgătoare oportunități de birdwatching. Printre acestea, datorită siluetelor elegante și a taliei mari, se disting vizual lebedele.

Lebede de iarnă
Lebede de iarnă

Familia/Genul

Lebedele fac parte din genul Cygnus și împreună cu alte specii acvatice (rațe, călifari, gâște) sunt grupate în familia Anatidae.

Lebedele sunt păsări de talie foarte mare, cu gât lung, colorit alb și cioc portocaliu sau galben.

În România sunt prezente toate cele trei specii europene, însă doar una dintre ele cuibărește și este prezentă tot timpul anului (lebăda de vară).
Celelalte două specii (lebăda de iarnă și lebăda mică) pot fi observate în țară doar în perioada de iarnă.
Ocazional, se poate observa și lebăda neagră (Cygnus atratus), specie originară din Australia, care este o specie comună în grădini zoologice în Europa și care poate scăpa în libertate.

Lebede de vară

Unde le vezi

În perioada rece, speciile de lebede sunt legate de zonele acvatice deschise, fie pentru odihnă, fie pentru odihnă și hrănire. Unele specii se hrănesc intens pe terenuri agricole, în timp ce altele stau aproape exclusiv pe luciul apei. 

Hrană

Toate speciile sunt aproape exclusiv ierbivore. Unele specii se hrănesc preponderent în apă (scufundându-și capul pentru a culege vegetația submersă), altele se hrănesc pe câmpuri (cu vegetație ierboasă naturală sau culturi agricole de toamnă).

Cuibărit

În perioadele de cuibărit sunt mult mai retrase, preferă zone cu vegetație acvatică abundentă (stufăriș, japșe, canale etc.).

Lebede de vară

Specii reprezentative

Este cea mai mare specie de lebădă din Europa, cu anvergura aripilor de până la 240 centimetri. Adulții au colorit complet alb, cioc portocaliu și picioare negre, iar juvenilii au colorit alb-maroniu și cioc maro deschis.

Lebedele de vară sunt aproape exclusiv vegetariene, consumă vegetație acvatică, iarbă, plante agricole, ocazional și hrană animală acvatică.

Le întâlnim în habitate acvatice naturale întinse, cu stuf, unde își construiesc cuibul. Este o specie răspândită în toată țara, sedentară, la noi iernează și exemplare nordice. Populația din România este estimată la 3.000 – 5.000 de perechi cuibăritoare, cu tendință populațională crescătoare. 

Nu prezintă amenințări severe, nefiind vânată în majoritatea arealului, ocazional se poate otrăvi cu plumbul din greutățile de pescuit.

Puteți citi mai multe despre această specie aici. 

Este o specie de talie mare, 140 – 160 cm lungime, dintre care doar corpul are aproximativ 75 cm. Adulții au coloritul alb, picioare negre, ciocul lung, galben cu vârful negru; spre deosebire de lebăda mică, galbenul de pe cioc ajunge până la vârful nărilor. Juvenilii au colorit alb-murdar (cu tentă maronie) și ciocul maro deschis cu vârful negru.

Este o specie vocală, emite sunete ca de trompetă (inspirația pentru numele englezesc al speciei – whooper swan); bătaia aripilor este aproape insesizabilă.
După cum ne arată numele, la noi este oaspete de iarnă, specia cuibărește în jumătatea nordică a Europei și a Asiei, preferând habitate acvatice. Este aproape majoritar vegetariană, consumă vegetație acvatică, iarna se hrănește și cu iarbă și plante agricole; spre deosebire de lebăda de vară se hrănește mai mult pe terenuri agricole. 

Specia are efective numeroase, fiind clasificată ca având „risc scăzut”, amenințările sunt legate de degradarea habitatelor de cuibărire și de modificarea practicilor agricole din zonele de iernare.
Puteți citi mai multe despre această specie aici.

Este o specie de talie mică, cu anvergura aripilor cuprinsă între 170-195 cm. Adulții au colorit complet alb, cioc lung, subțire, cu mai puțin galben decât lebăda de iarnă; juvenilii au colorit alb-maroniu și cioc maro deschis cu vârf negru.
Specia cuibărește în zonele de tundră ale Europei, Asiei și Americii de Nord, în habitate acvatice. În România este prezentă doar iarna, în numere mult mai mici decât restul lebedelor. Este o specie majoritar vegetariană, consumă plante acvatice, dar și iarbă și produse agricole în special iarna.
Lebăda mică are două subspecii distincte: Cygnus columbianus columbianus, distribuită în America de Nord și Cygnus columbianus bewickii, distribuită în Europa și Asia, ultima fiind cea prezentă la noi.
Specia are efective numeroase, fiind clasificată ca având „risc scăzut”, amenințările sunt legate de degradarea habitatelor de cuibărire, de modificarea practicilor agricole din zonele de iernare, ciocnirea cu rețelele electrice și eoliene.
Puteți citi mai multe despre această specie aici.

Cum le poți ajuta

Ca și în cazul altor specii acvatice, hrănirea cu pâine sau alte produse de panificație este complet nerecomandată (le poate cauza afecțiuni grave). 

Eventual le putem hrăni cu felii de fructe (mere) sau frunze de salată.

În mijlocul lunii ianuarie se desfășoară programul internațional de Recensământ al Speciilor Acvatice (Midwinter Count); puteți participa alături de observatori experimentați la evaluarea efectivelor acestor specii. 

Mitologie

Lebedele au fost o prezență importantă în mitologie, au reprezentat din cele mai vechi timpuri iubirea, fidelitatea și puritatea. În mitologia greacă, Zeus a luat forma unei lebede și a sedus-o pe Leda; astfel s-a născut Elena din Troia, în onoarea căreia Zeus a creat constelația Lebăda. 

În mitologia nordică, lebedele dobândesc culoarea albă după ce beau apa pură și sfântă din Izvorul Urd din Asgard. 

Și în hinduism lebedele simbolizează puritatea și capacitatea de a fi prezent în lume, dar și de a fi detașat de cele lumești (analogie cu penele păsării care deși sunt în apă, nu se udă). 

Influența artistică a lebedei este foarte diversă: cântece, poezii și povestiri, muzică și dans. E suficient să amintim Rățușca cea urâtă scrisă de Andersen sau operele Lohengrin și Parsifal ale lui Wagner. 

Baletul Lacul Lebedelor a lui Ceaikovski prezintă, poate, cel mai complex rol feminin, dualismul dintre bine și rău pus în scenă de Odette (lebăda albă) și Odile (lebăda neagră) este o piatră grea de încercare pentru orice prim-balerină.    

Janár hónap madarai – a hattyúk

Januárban, a be nem fagyott vizes élőhelyeken összegyűlő vízimadarak jelentik a legvonzóbb madarászási lehetőséget. Az ilyenkor látott madarak közül, elegáns formájuknak és nagy méretüknek köszönhetően, szemmel láhatóan kitűnnek a hattyúk.

Család/Nem 

A hattyúk a Cygnus nem tagjai, és más vízi fajokkal együtt (récék, ásóludak, ludak) a récefélék családjába tartoznak.
Nagy méretű, hosszú nyakú, fehér színű madarak, narancssárga vagy sárga csőrrel.
Romániában mindhárom európai faj megtalálható, de csupán a bütykös hattyú költ és figyelhető meg egész évben.
A másik két faj (az énekes és a kis hattyú) téli vendégeink.
Alkalmanként találkozhatunk a fekete hattyúval is (Cygnus atratus), amely ausztráliai faj lévén gyakori az európai állatkertekben, ahonnan hajlamos megszökni, ugyanakkor számos nagyváros parkjának tavára is betelepítették már.

Hol látod őket

A hideg időszakban a hattyúk a nyílt vizes élőhelyekhez kötöttek, táplálékszerzésre és pihenőhelyként használva azokat. Egyes fajokat napközben főleg szántókon lehet megfigyelni, míg mások főleg a nyílt vízen tartózkodnak.

Táplálkozás

Minden fajuk szinte kizárólag növényevő. Míg egyesek főleg vízen táplálkoznak (alámerítve fejüket, hogy leszedjék a víz alatti növényzetet), mások a mezőkön (vadon élő lágyszárúakkal vagy az őszi vetéssel).

Költés

Költési időszakban sokkal visszavonultabbak, a sűrű vízi növényzettel benőtt élőhelyeket (nádasok, holtágak, csatornák, stb.) részesítik előnyben.

Képviselő fajok

Bütykös hattyú (Cygnus olor)
 
Európa legnagyobb hattyúfaja, 240 cm-es szárnyfesztávolsággal. A felnőtt madarak tollazata teljesen fehér, csőrük narancssárga, lábuk pedig fekete, míg a fiatal madarak színezete barnás-fehér, csőrük pedig világosbarna.

A bütykös hattyú szinte teljesen növényevő, főleg vízi növényekkel, fűvel, gazdasági növényekkel táplálkozik, de alkalmanként vízi gerincteleneket is.

Nagy kiterjedésű vizes élőhelyeken találkozhatunk vele, nád közelében, ahová fészkét építi. Az egész országban elterjedt, állandó; a telet északi példányok is nálunk töltik. Romániai állományát 3000 – 5000 párra becsülik, növekvő populációs trenddel. Nem veszélyeztetett, mivel az elterjedési területe nagy részén nem vadásszák, ugyanakkor időnként egyes madarakat megmérgezhet a horgász felszerelésekből származó ólom.

További információkat a faj megjelenéséről, ökológiájáról és védelméről az alábbi linken találnak. 

Énekes hattyú (Cygnus cygnus)
 
Nagyméretű faj, 140 – 160 cm-es hosszal, melyből a test csupán 75 cm. A felnőttek tollazata fehér, lábaik feketék, csőrük hosszú, sárga, fekete heggyel, a kis hattyúval ellentétben a sárga szín eléri az orrlyukakat. A fiatalok színezete piszkos-fehér (barnás árnyalattal) és csőrük világosbarna, fekete heggyel.
 
Hangos faj, éneke trombitaszóra hasonlít (innen ered angol neve is – whooper swan); a szárnyak csattogása szinte észrevehetetlen.

Amint arra román neve is utal, téli vendégünk, Európai és Ázsia északi felén, nedves élőhelyeken költ. Szinte teljesen növényevő, vízi növényekkel táplálkozik, míg télen füvet és haszonnövényeket fogyaszt; a bütykös hattyúval ellentétben inkább szántókon táplálkozik.

Állománya jelentős, így a “nem veszélyeztetett” kategóriába sorolják, veszélyeztető tényezőnek az költési élőhelyeinek romlása, és a telelő területek földművelési technikáinak változása 
számítanak.
 
További információkat a faj megjelenéséről, ökológiájáról és védelméről az alábbi linken találnak.
 
Kis hattyú (Cygnus columbianus)

Kis termetű hattyú, 170-190 cm közti szárnyfesztávolsággal. A kifejlett madarak színezete egyöntetű fehér, csőre hosszú és kevesebb sárgát tartalmaz mint az énekes hattyúé. A fiatalok tollazata barnás fehér, csőrük világos barnás, fekete véggel.

Az északi tundrákon költ, Európában, Ázsiában és Észak Amerikában, vizes élőhelyeken. Romániában csak télen fordul elő, kisebb egyedszámmal mint a többi hattyú faj. Többnyire növényevő, főként vízi növényeket fogyaszt, de időnként gyepeken és szántókon is legel.

Két elkülönült alfaja ismert Cygnus columbianus columbianus, mely Észak Amerikára jellemző és a Cygnus columbianus bewicki, mely Európában és Ázsiában elterjedt, így az utóbbi telel nálunk is.

Állománya jelentős, így a “nem veszélyeztetett” kategóriába sorolják. A fajt veszélyeztetheti a költési élőhelyek leromlása a telelő területek földművelési technikáinak változása és a villanyvezetékek valamint szélerőművek által okozott sérülések.

További információkat a faj megjelenéséről, ökológiájáról és védelméről az alábbi linken találnak.

Hogyan segíthetsz nekik

Akárcsak a többi vízi faj esetén, a kenyérrel való etetés teljes mértékben ellenjavallott (komoly emésztési problémákat okozhat nekik).

Esetleg gyümölcs szeletekkel (pl. alma) vagy salátalevéllel etethetjük őket.
Január közepén történik a Nemzetközi Téli Vízimadár Számlálás (Midwinter Count); vegyetek részt a képzett megfigyelők mellett ezen fajok felmérésében.

Mitológia

A hattyúknak a legősibb időktől számítva fontos helyük volt a különböző mitológiákban mint a szerelem, a hűség és a tisztaság jelképei. A görög mitológiában Zeusz hattyú alakban csábította el Lédát; így született meg Trójai Heléna, akinek tiszteletére Zeusz megalkotta a hattyú csillagképet.

Az északi mitológiában a hattyúk azután nyerik el fehér színüket, miután isznak az asgard-i Urd forrás tiszta és szent vizéből.

A hinduizmusban is, a hattyúk a tisztaságot jelképezik, valamint azon képességet, hogy úgy legyünk jelen a világban, hogy közben elkülönüljünk a világi dolgoktól (analógia a madár tollaival, amelyek ugyan a vízben vannak, de nem áznak el).

A hattyú művészetekre gyakorolt hatása is igen változatos, így megjelenik dalokban, versekben, elbeszélésekben, zenében és táncban. Elég csak megemlítenünk Andersen Rút kiskacsájá-t vagy Wagner operáit, a Lohengrin-t és a Parsifal-t.

Csajkovszkij balettje, a Hattyúk tava, mutatja be talán a legkomplexebb női szereplőt; a jó és rossz kettősségét Odette (a fehér hattyú) és Odile (a fekete hattyú) képében a színpadra vinni minden prímabalerina számára nagy kihívást jelent.

Dacă ți-a plăcut, distribuie

Abonează-te la newsletter

Homepage


Contact


Despre noi

Despre SOR

Echipa

Consiliul Director

Sucursale


Munca noastră

Știri

Arii protejate

Comunități

Educație

Natura de lângă noi

Specii vulnerabile

Specii comune


Păsări și biodiversitate

Păsări din România

Amfibieni

Reptile


Implică-te

Voluntariat

Membri

Donează

Parteneri


Shop

Termene și condiții


Legal

ANPC - Asociația pentru protecția consumatorilor

SOL - Soluționarea online a litigiilor

Politica SOR legată de cookies


Societatea Ornitologică Română este partenerul BirdLife International din România

SOCIETATEA ORNITOLOGICĂ ROMÂNĂ, CIF RO5272804, București, Sector 2, int. Călușei 12