Share

Păsările lunii ianuarie – Lebedele

În luna ianuarie păsările de apă care se aglomerează în zone acvatice rămase dezghețate oferă cele mai atrăgătoare oportunități de birdwatching. Printre acestea, datorită siluetelor elegante și a taliei mari, se disting vizual lebedele.

Lebede de iarnă
Lebede de iarnă

Familia/Genul

Lebedele fac parte din genul Cygnus și împreună cu alte specii acvatice (rațe, călifari, gâște) sunt grupate în familia Anatidae.

Lebedele sunt păsări de talie foarte mare, cu gât lung, colorit alb și cioc portocaliu sau galben.

În România sunt prezente toate cele trei specii europene, însă doar una dintre ele cuibărește și este prezentă tot timpul anului (lebăda de vară).
Celelalte două specii (lebăda de iarnă și lebăda mică) pot fi observate în țară doar în perioada de iarnă.
Ocazional, se poate observa și lebăda neagră (Cygnus atratus), specie originară din Australia, care este o specie comună în grădini zoologice în Europa și care poate scăpa în libertate.

Lebede de vară

Unde le vezi

În perioada rece, speciile de lebede sunt legate de zonele acvatice deschise, fie pentru odihnă, fie pentru odihnă și hrănire. Unele specii se hrănesc intens pe terenuri agricole, în timp ce altele stau aproape exclusiv pe luciul apei. 

Hrană

Toate speciile sunt aproape exclusiv ierbivore. Unele specii se hrănesc preponderent în apă (scufundându-și capul pentru a culege vegetația submersă), altele se hrănesc pe câmpuri (cu vegetație ierboasă naturală sau culturi agricole de toamnă).

Cuibărit

În perioadele de cuibărit sunt mult mai retrase, preferă zone cu vegetație acvatică abundentă (stufăriș, japșe, canale etc.).

Lebede de vară

Specii reprezentative

Este cea mai mare specie de lebădă din Europa, cu anvergura aripilor de până la 240 centimetri. Adulții au colorit complet alb, cioc portocaliu și picioare negre, iar juvenilii au colorit alb-maroniu și cioc maro deschis.

Lebedele de vară sunt aproape exclusiv vegetariene, consumă vegetație acvatică, iarbă, plante agricole, ocazional și hrană animală acvatică.

Le întâlnim în habitate acvatice naturale întinse, cu stuf, unde își construiesc cuibul. Este o specie răspândită în toată țara, sedentară, la noi iernează și exemplare nordice. Populația din România este estimată la 3.000 – 5.000 de perechi cuibăritoare, cu tendință populațională crescătoare. 

Nu prezintă amenințări severe, nefiind vânată în majoritatea arealului, ocazional se poate otrăvi cu plumbul din greutățile de pescuit.

Puteți citi mai multe despre această specie aici

Cum le poți ajuta

Ca și în cazul altor specii acvatice, hrănirea cu pâine sau alte produse de panificație este complet nerecomandată (le poate cauza afecțiuni grave). 

Eventual le putem hrăni cu felii de fructe (mere) sau frunze de salată.

În mijlocul lunii ianuarie se desfășoară programul internațional de Recensământ al Speciilor Acvatice (Midwinter Count); puteți participa alături de observatori experimentați la evaluarea efectivelor acestor specii. 

Mitologie

Lebedele au fost o prezență importantă în mitologie, au reprezentat din cele mai vechi timpuri iubirea, fidelitatea și puritatea. În mitologia greacă, Zeus a luat forma unei lebede și a sedus-o pe Leda; astfel s-a născut Elena din Troia, în onoarea căreia Zeus a creat constelația Lebăda. 

În mitologia nordică, lebedele dobândesc culoarea albă după ce beau apa pură și sfântă din Izvorul Urd din Asgard. 

Și în hinduism lebedele simbolizează puritatea și capacitatea de a fi prezent în lume, dar și de a fi detașat de cele lumești (analogie cu penele păsării care deși sunt în apă, nu se udă). 

Influența artistică a lebedei este foarte diversă: cântece, poezii și povestiri, muzică și dans. E suficient să amintim Rățușca cea urâtă scrisă de Andersen sau operele Lohengrin și Parsifal ale lui Wagner. 

Baletul Lacul Lebedelor a lui Ceaikovski prezintă, poate, cel mai complex rol feminin, dualismul dintre bine și rău pus în scenă de Odette (lebăda albă) și Odile (lebăda neagră) este o piatră grea de încercare pentru orice prim-balerină.    

Janár hónap madarai – a hattyúk

Januárban, a be nem fagyott vizes élőhelyeken összegyűlő vízimadarak jelentik a legvonzóbb madarászási lehetőséget. Az ilyenkor látott madarak közül, elegáns formájuknak és nagy méretüknek köszönhetően, szemmel láhatóan kitűnnek a hattyúk.

Család/Nem 

A hattyúk a Cygnus nem tagjai, és más vízi fajokkal együtt (récék, ásóludak, ludak) a récefélék családjába tartoznak.
Nagy méretű, hosszú nyakú, fehér színű madarak, narancssárga vagy sárga csőrrel.
Romániában mindhárom európai faj megtalálható, de csupán a bütykös hattyú költ és figyelhető meg egész évben.
A másik két faj (az énekes és a kis hattyú) téli vendégeink.
Alkalmanként találkozhatunk a fekete hattyúval is (Cygnus atratus), amely ausztráliai faj lévén gyakori az európai állatkertekben, ahonnan hajlamos megszökni, ugyanakkor számos nagyváros parkjának tavára is betelepítették már.

Hol látod őket

A hideg időszakban a hattyúk a nyílt vizes élőhelyekhez kötöttek, táplálékszerzésre és pihenőhelyként használva azokat. Egyes fajokat napközben főleg szántókon lehet megfigyelni, míg mások főleg a nyílt vízen tartózkodnak.

Táplálkozás

Minden fajuk szinte kizárólag növényevő. Míg egyesek főleg vízen táplálkoznak (alámerítve fejüket, hogy leszedjék a víz alatti növényzetet), mások a mezőkön (vadon élő lágyszárúakkal vagy az őszi vetéssel).

Költés

Költési időszakban sokkal visszavonultabbak, a sűrű vízi növényzettel benőtt élőhelyeket (nádasok, holtágak, csatornák, stb.) részesítik előnyben.

Képviselő fajok

Bütykös hattyú (Cygnus olor)
 
Európa legnagyobb hattyúfaja, 240 cm-es szárnyfesztávolsággal. A felnőtt madarak tollazata teljesen fehér, csőrük narancssárga, lábuk pedig fekete, míg a fiatal madarak színezete barnás-fehér, csőrük pedig világosbarna.

A bütykös hattyú szinte teljesen növényevő, főleg vízi növényekkel, fűvel, gazdasági növényekkel táplálkozik, de alkalmanként vízi gerincteleneket is.

Nagy kiterjedésű vizes élőhelyeken találkozhatunk vele, nád közelében, ahová fészkét építi. Az egész országban elterjedt, állandó; a telet északi példányok is nálunk töltik. Romániai állományát 3000 – 5000 párra becsülik, növekvő populációs trenddel. Nem veszélyeztetett, mivel az elterjedési területe nagy részén nem vadásszák, ugyanakkor időnként egyes madarakat megmérgezhet a horgász felszerelésekből származó ólom.

További információkat a faj megjelenéséről, ökológiájáról és védelméről az alábbi linken találnak

Énekes hattyú (Cygnus cygnus)
 
Kis hattyú (Cygnus columbianus)
 

Hogyan segíthetsz nekik

Akárcsak a többi vízi faj esetén, a kenyérrel való etetés teljes mértékben ellenjavallott (komoly emésztési problémákat okozhat nekik).

Esetleg gyümölcs szeletekkel (pl. alma) vagy salátalevéllel etethetjük őket.
Január közepén történik a Nemzetközi Téli Vízimadár Számlálás (Midwinter Count); vegyetek részt a képzett megfigyelők mellett ezen fajok felmérésében.

Mitológia

A hattyúknak a legősibb időktől számítva fontos helyük volt a különböző mitológiákban mint a szerelem, a hűség és a tisztaság jelképei. A görög mitológiában Zeusz hattyú alakban csábította el Lédát; így született meg Trójai Heléna, akinek tiszteletére Zeusz megalkotta a hattyú csillagképet.

Az északi mitológiában a hattyúk azután nyerik el fehér színüket, miután isznak az asgard-i Urd forrás tiszta és szent vizéből.

A hinduizmusban is, a hattyúk a tisztaságot jelképezik, valamint azon képességet, hogy úgy legyünk jelen a világban, hogy közben elkülönüljünk a világi dolgoktól (analógia a madár tollaival, amelyek ugyan a vízben vannak, de nem áznak el).

A hattyú művészetekre gyakorolt hatása is igen változatos, így megjelenik dalokban, versekben, elbeszélésekben, zenében és táncban. Elég csak megemlítenünk Andersen Rút kiskacsájá-t vagy Wagner operáit, a Lohengrin-t és a Parsifal-t.

Csajkovszkij balettje, a Hattyúk tava, mutatja be talán a legkomplexebb női szereplőt; a jó és rossz kettősségét Odette (a fehér hattyú) és Odile (a fekete hattyú) képében a színpadra vinni minden prímabalerina számára nagy kihívást jelent.

Dacă ți-a plăcut, distribuie