Share

Știri

Păsările lunii septembrie – Șorecarii

31 august 2021

Grupul acestei luni are printre protagoniști probabil cel mai observat, dar și cel mai des identificat greșit răpitor de la noi. Șorecarul comun este, după cum îi spune numele, o apariție obișnuită pe cerul și stâlpii patriei noastre. Cu toate acestea, este etichetat drept uliu. În septembrie încercăm să cunoaștem mai bine aceste păsări.

Șorecar comun (Buteo buteo)

Familia/Genul

Șorecarii aparțin genului Buteo din familia Accipitridae. Sunt păsări răpitoare de zi de talie medie spre mare, compacte, cu aripi late, coadă de dimensiuni medii și colorit ce combină în general nuanțe de alb, negru, maro și roșu. Folosesc curenții de aer cald pentru a se ridica la înălțimi mari.

Șorecarii au răspândire globală, lipsind doar din Australia. În Europa cuibăresc 3 specii din genul Buteo.
În România pot fi observate toate cele 3 specii. Două cuibăresc, șorecarul comun și șorecarul mare, iar a treia, șorecarul încălțat, este prezent la noi doar pe timpul iernii.

Unde le vezi

Păsările se ridică frecvent pe termice și pot fi ușor observate când planează în cercuri largi pe cer. Când vânează, zboară pe loc, „vânturând” aripile asemănător vântureilor. Adesea pândesc prada de pe arbori sau stâlpi. Șorecarul comun și cel încălțat sunt mai vocali, în special în sezonul de cuibărire, sunetul caracteristic fiind un țipăt „piiiiei”, mai puternic în cazul primei păsări.

Șorecar comun (Buteo buteo)

Hrana

Șorecarii preferă pentru hrănire zonele deschise și semideschise, unde se pot mișca eficient pentru a localiza prada. Toate speciile sunt carnivore, consumă predominant mamifere (de unde și denumirea populară), dar și păsări, reptile, amfibieni și insecte. Ocazional, ca multe alte specii de răpitoare, consumă și cadavre.

Cuibărit

Cuibăresc în zone forestiere, în arbori, în zone cu stâncării sau zone deschise cu arbori și tufăriș. Cuibul este format din bețe, crengi și material vegetal, în care femela depune 2 – 4 ouă. Uneori perechea are mai multe cuiburi, pe care le refolosește.

Migrație

Șorecarul comun este rezident la noi în țară, iarna sosind și exemplare din nordul Europei. Șorecarul mare este parțial migrator, iernează în Orientul Mijlociu și în nordul Africii, dar unele exemplare rămân la noi peste iarnă. Singura specie care ne vizitează doar iarna este șorecarul încălțat, care cuibărește în tundră.

Specii reprezentative

Este cea mai răspândită specie de șorecar din Europa și una dintre cele mai abundente specii de răpitoare. Sexele au coloritul general similar, dorsal fiind maroniu închis relativ uniform; ventral, coloritul maroniu variază foarte mult, de la nuanțe închise până la alb aproape complet; are o dungă deschisă pe piept și partea mediană a aripilor. La adulți, coada prezintă o bandă terminală închisă la culoare, care lipsește la păsările tinere.

După cum dă de înțeles numele, șorecarul comun are o largă răspândire, fiind întâlnit în toată Europa și până în partea centrală a Asiei. În România este răspândit pe întreg teritoriul, din Delta Dunării până în zonele montane înalte.

Se hrănește în special cu șoareci (dar și iepuri, păsări, reptile, insecte, râme), pe care îi pândește adesea de la înălțime, zburând pe loc (zbor staționar similar vântureilor), sau de pe diferite suporturi. Ca orice specie de răpitor de talie mare, folosește curenții calzi verticali, pentru a se ridica – atât pentru hrănire cât și în migrație.

Cuibărește în arbori, în păduri sau în pâlcuri și aliniamente de arbori, cu acces la zone deschise, unde se hrănește. Deși este o specie în general sedentară, în iernile mai grele unele exemplare se deplasează spre zone mai sudice, însă pe distanțe scurte. Exemplarele din țările nordice coboară mult înspre sud, numeroase exemplare iernând la noi.

Principalele amenințări sunt reprezentate de distrugerea locurilor de amplasare a cuiburilor și deranjul în perioada sensibilă de cuibărit. Intensificarea agriculturii, în special prin folosirea pesticidelor, reduce sursa de hrană a acestor răpitori.

Puteți citi mai multe despre acest răpitor, încă comun, aici.

Șorecar de talie mai mare, specific întinderilor stepice din Asia centrală, cu colorit general maroniu roșcat. Ventral, coloritul variază foarte mult, de la exemplare cu colorit maroniu închis complet, până la exemplare cu colorit roșcat deschis.

Specia are o distribuție neuniformă, fiind prezentă în sudul Mediteranei, Europa de Sud-Est, Asia de Vest și Centrală. În România specia este distribuită în zonele de câmpie și dealuri joase, din Dobrogea, Câmpia Română, Câmpia de Vest și Moldova.

Este o specie parțial migratoare, multe exemplare petrec iarna și în România.

Se hrănește în special cu mamifere de talie mică, popândăul (care și el este o specie caracteristică stepelor) fiind în cazul multor populații sursa principală de hrană. Modul de hrănire este similar celorlalte specii de șorecari, însă zborul staționar este foarte rar.

Cuibărește în zone cu influență stepică, deschise și semideschise, cu pajiști/pășuni și mozaicuri cu terenuri agricole. Pentru amplasarea cuibului preferă zone cu stâncărie sau cariere abandonate, arbori izolați sau în pâlcuri.

Principala amenințare la adresa speciei este reducerea drastică, în special în Dobrogea, a zonelor de pajiști stepice în favoarea agriculturii.

Puteți citi mai multe despre acest răpitor aici.

Mai mare decât șorecarul comun, are coloritul în general mai deschis, maroniu marmorat dorsal și albicios cu desene caracteristice maronii pe aripi și pe corp. Sexele au colorit asemănător, iar femela este mai mare decât masculul. Numele popular este dat de picioarele acoperite în totalitate cu pene.

Este o specie de șorecar caracteristică zonelor subarctice, cuibărind în taiga și zone semideschise de tundră. În România specia este prezentă doar în sezonul rece, fiind întâlnită la iernat pe întreg teritoriul țării, în zonele joase de câmpie și dealuri.

Se hrănește în special cu mamifere de talie mică, uneori mai mult de 80% din hrană fiind asigurată de lemingi și șoareci. Ocazional consumă și păsări de talie mică, reptile, insecte sau cadavre. Modul de hrănire este similar cu al celorlalte specii de șorecari, pândind prada din zbor (planare sau zbor staționar) sau de pe un suport aflat la înălțime. Adesea vânează direct pe sol. Este foarte dependent de sursele de hrană, distribuția șorecarilor urmărind îndeaproape exploziile populaționale ale rozătoarelor.

Cuibărește în zonele joase, deschise din tundră, cu arbori rari. Își amplasează cuibul pe stânci, în ravene sau pe margini înalte de râuri.

Principalele amenințări sunt reprezentate de vânarea ilegală, coliziunea cu liniile electrice și intensificarea agriculturii în zonele de iernare, utilizarea pesticidelor reducând numărul de rozătoare.

Puteți citi mai multe despre această specie aici.

Cum le putem ajuta

Susținând agricultura prietenoasă cu natura. Intensificarea agriculturii, în principal utilizarea pesticidelor, reduce sursele de hrană ale șorecarilor.

Susținând managementul forestier care ține cont și de biodiversitate. Dispariția pădurilor mature reduce și locurile de cuibărire ale șorecarilor.

Lista surselor bibliografice folosite la realizarea „Păsărilor lunii” poate fi consultată aici.

Șorecar încălțat (Buteo lagopus)

Szeptember hónap csoportja – Az ölyvek

Bevezető

E hónap csoportjához tartozik a leggyakrabban észlelt, valamint a legtöbbször tévesen meghatározott ragadozó madarunk. Az egerészölyv egy hétköznapi jelenség országunk égboltján és villanyoszlopain. Gyakran egyszerűen csak ülünek nevezik. Szeptember hónapban igyekszünk egy kicsit jobban megismerni ezen érdekes madarakat.

Család/Nem

Az ölyvek a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába sorolt Buteo nembe tartoznak. Közepes méretű, zömök, szélesszárnyú fajok melyek általános színezete a fehér, fekete, barna és vörös árnyalatokat ötvözi. A felszálló meleg légáramlatokat kihasználva nagy magasságokba emelkedhetnek.
Széles elterjedésű nem, így a sarkokat leszámítva egyedül Ausztráliában nincs képviselő fajuk. Európában 3 költőfaj fordul elő.
Romániában találkozhatunk mindhárom fajjal, kettő fészkel mig egy csak téli vendég.

Hol látod őket

Gyakran láthatjuk az ölyveket termikelni, mikor nagy köröket leírva vitorláznak a felszálló meleg légáramlatokon. Gyakran a vércsékhez hasonló módon szitáló repülésben vadásznak. Gyakran fürkészik prédájukat magass kiülőhelyekről, példáúl villanyoszlopok vagy fát tetejéről. Az egerészölyv és a gatyás ölyv viszonylag vokális fajok, főleg a költési időszak alatt. Hangjuk jellegzetes miákoló, ereszkedő “kiijő”, ami az egerészölyv esetében határozottabb.

Táplálkozás

Előszeretettel vadásznak nyílt és félnyílt élőhelyeket, hol hatékonyak mozoghatnak és fürkészhetik prédájukat. Minden ölyv ragadozó, többnyire kisemlősökkel táplálkoznak de elcsípnek madarakat, hüllőket, kétéltűeket és rovarokat is ha tehetik. Alkalmanként a többi ragadozóhoz hasonlóan dögöket is fogyasztanak.

Költés

Fészküket fákra vagy sziklákra építik galyakból és más növény anyagokból, többnyire erdőkben, sziklás területeken vagy félnyílt élőhelyeken miket fák és bokrosok tarkítanak. A tojó átlagosan 2-4 tojást rak a költési időszakban. Időnként egy pár több fészekkel is rendelkezhet melyeket ujrahasználhatnak.

Vonulás

Az egerészölyv állandó fajunk de télen számos észak-európai egyed is érkezik hozzánk telelni. A pusztai ölyv részlegesen vonuló, egyedei Közel-Keleten és Észak-Afrikában telelnek de kis számban itthon is maradnak. A gatyás ölyv az egyetlen faj mely csak téli vendégünk de az északi tundrák költőfaja.

Képviselő fajok

Egerészölyv (Buteo buteo)

Európa legelterjedtebb ölyv faja, és egyik leggyakoribb ragadozó madara. A nemek színezete hasonló, hátuk viszonylag egyöntetű sötétbarna, hasi oldaluk színezete a sötétbarnától a szinte teljesen fehérig változik. Mellükön, szárnyuk közepén halvány sávot viselnek. A felnőtt madarak farka sötét sávban végződik, fiatal madaraknál ez a sáv hiányzik.

Mint fentebb említettük, közönséges, széles elterjedésű faj, így Európába teljes területén és Ázsia középső részéig megfigyelhető. Egész Romániában elterjedt, a Duna Deltától a magas hegyvidékig előfordul.

Főleg egerekkel táplálkozik (nyulakat, madarakat, hüllőket, rovarokat, gilisztákat is fogyaszt), amelyekre magasból, helyben való röptéből (vércsékére hasonló szitálás) vagy megfigyelő helyéről vadászik. Akárcsak a többi nagy méretű ragadozó, szárnyra keléskor a felszálló meleg áramlatokat használja ki – úgy táplálkozáskor mint vonuláskor.

Fákon fészkel, erdőkben vagy fás foltokon, nyílt területeken vadászik. Habár szedentáris madárfaj, a kemény teleken egyes madarak kisebb távolságra, délre vonulnak. Az északi országokban élő madarak nagyobb távolságot tesznek meg déli irányba, számos egyed nálunk telel.

A fő veszélyeztető tényezők a fészekrakóhelyek tönkretétele és az érzékeny, költési időszakbeli zavarás. A mezőgazdaság intenzívebbé válása, különösen a növényvédő szerek használata révén, csökkenti a faj táplálékforrását.

További információkat ezen még egyelőre gyakori ragadozó faj megjelenéséről, ökológiájáról és védelméről itt találnak.

Pusztai ölyv (Buteo rufinus)

Nagy termetű ölyv, mely Közép-Ázsia kiterjedt sztyeppéire jellemző. Általános színezete vörösesbarna. Hasi oldalának színezete a sötétbarnától a világos vörösig nagy változatosságot mutat az egyedek közt.

A faj foltszerűen elterjed a Mediterráneum déli részén, Dél-Kelet Európában és Közép-Nyugat Ázsiában. Romániai állománya az alföldeken és az alacsony dombvidékeken költ, Dobrudzsában, a déli és a nyugati alföldeken és Moldvában.

Részleges vonuló, bár a hazai állomány egy része délre húzódik a hideg hónapokban, számos egyed Romániában tölti a telet.

Főként kistermetű emlősökkel táplálkozik, számos populáció fő táplálékforrását az ürge (mely szintén a sztyeppék jellegzetes faja) jelenti. A többi ölyvhöz hasonlóan vadászik, de ritkábban szitál (egy helyben repülés).

Sztyeppékhez hasonló tájakat kedvel, kiterjedt nyílt élőhelyeket, melyeket legelők és mezőgazdasági mozaikok borítanak. Fészkét sziklafalakra, elhagyatott kőfejtőkbe, magányos fákra vagy elszigetelt facsoportokra építi.

Állományait főleg az élőhelyei eltűnése veszélyezteti, főként a Dobrudzsai sztyeppék szántókká való átalakítása.

További információkat a faj megjelenéséről, ökológiájáról és védelméről az alábbi linken találnak.

Gatyás ölyv (Buteo lagopus)

Az egerészölyvnél nagyobb, színe halványabb, hátoldala barnásan márványozott, szárnyai (fedőtollak, kéztőfoltok, végszalagok) és teste fehéres, jellegzetes barnás mintázattal. A nemek hasonlóak, a tojó pedig valamivel nagyobb, mint a hím. Nevét a tollakkal borított lábáról kapta.

A boreális éghajlati övezet jellegzetes ölyve, a tajgán és tundra félig nyílt, bokros területein költ. Romániában csak a hideg évszakban van jelen, az itt telelő egyedekkel az ország egész
területén, az alacsonyabb, alföldi és dombvidéki részeken találkozhatunk.

Főleg kis termetű emlősökkel táplálkozik, néha táplálékának több, mint 80%-t egerek és lemmingek teszik ki. Néha kis méretű madarakat, hüllőket, rovarokat és dögöket is fogyaszt. Táplálékszerzési szokásai megegyeznek a többi ölyv fajéval: röptében (siklórepülés vagy egy helyben való repülés, ú.n. szitálás közben) vagy egy magasabb megfigyelő pontról vadászik. Gyakran a földön lesi táplálékát. Nagymértékben függ a táplálékforrásoktól, így az ölyvek elterjedése szorosan követi a rágcsálók gradációit (hirtelen elszaporodását).

A tundra alacsony fekvésű, nyílt, kevés fával rendelkező vidékein fészkel. Fészkét sziklákra, szakadékok peremére, magas folyópartokra rakja.

Fő veszélyeztető tényezői az illegális vadászat, a villamosvezetékekkel való ütközés és a mezőgazdaság intenzitásának növekedése a telelőterületein, mivel a növényvédőszerek széleskörű használata nagymértékben lecsökkenti a rágcsálók számát.

További információkat a faj megjelenéséről, ökológiájáról és védelméről itt találnak.

Hogyan segíthetsz nekik

Támogassuk a természetbarát mezőgazdaságot. Az intenzív mezőgazdaság, főleg a nagymértékű vegyszerhasználat, csökkenti az ölyvek táplálék forrását.
Támogassuk a természetes sokszínűségnek kedvezőbb erdészeti gazdálkodást. Az öreg erdők eltűnésével csökken a fészkelésre alkalmas élőhelyek száma.

A “hónap faja” rovat létrehozásához szükséges hivatkozáslistát itt lehet megtekinteni.

Dacă ți-a plăcut, distribuie

Abonează-te la newsletter

Homepage


Contact


Munca noastră

Știri

Proiecte în desfășurare

Proiecte încheiate


Despre noi

Despre SOR

Echipa

Consiliul Director

Sucursale


Păsări și biodiversitate

Păsări din România

Amfibieni

Reptile


Implică-te

Voluntariat

Membri

Donează

Parteneri


Shop

Termene și condiții


Legal

ANPC - Asociația pentru protecția consumatorilor

SOL - Soluționarea online a litigiilor

Politica SOR legată de cookies


Societatea Ornitologică Română este partenerul BirdLife International din România